26. Epilogue

 Sziasztok!:)

Meghoztam a legutolsó részt, az epilógust.

Nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok. 

Köszönöm a feliratkozókat, a pipákat, a komikat!!:) 

Ezennel a blog bezárja a kapuit, de tartsatok velem továbbra is, mert a napokban egy másik blogba kezdek, ami nem fanfiction. 

Ariana Grande és Louis Tomlinson a főszereplő.

A blogot megtekinthetitek !!!ITT!!!

Cleo & Maya Sykes

- April! April! Kicsim! Ébredj! – rázogatta valaki a vállamat és közben a nevemen szólongatott.

Felriadtam. Vajon mi történhetett? Felültem az ágyon és körbenéztem a szobába. Olyan ismeretlen volt minden. A falak, az ágy, a szekrény… Arra eszméltem fel, hogy valaki a hátamra teszi a kezét. Az érintésétől összerezzentem. Rájöttem, hogy felsőtestemet nem takarja semmi csak egy melltartó. Kérlek Istenem, csak ne egy vadidegen férfi legyen mellettem! Oldalra fordítottam a fejemet és Nathan-nel találtam magam szembe.

- Nathan?! – szólítottam meg egy kicsit bizonytalanul.

- Én vagyok az Kicsim! – simított végig az arcomon. – Nyugi! Semmi baj! – ölelt magához. – Csak egy rossz álom volt.

- Csak egy rossz álom! – ismételtem meg, miközben még mindig szaporábban vettem a levegőt.

- Mit álmodtál? – kérdezte.

Elmeséltem neki, hogy Perrie vakrandit szervezett Niall-lel, ami nem igazán sikerült jól, ezért egy másik találkát beszéltünk meg. Majd felbukkant ő és addig nem hagyott békén, míg el nem mentem vele randizni. Aztán jöttek a névtelen ajándékok tőle, de én azt hittem, hogy Niall küldte, majd elrohantam és elütött egy autó. Ezután csak Nathan-re emlékeztem és újra összejöttünk, miután régebben ott hagyott egy cetlivel. Majd elmentünk bulizni, másnap reggel felpofozott. Niall-höz mentem kisírni a bánatomat, aki csak kihasznált a bulvár miatt. Nathan-t elfogták drogcsempészetért, amit Niall szervezett meg.

- Hát te micsoda butaságokat tudsz álmodni. – nevetett ki.

- Nem vicces! – löktem oldalba.  – Valósághű volt.

- Az addig igaz volt, hogy ott hagytalak egy cetlivel a hotel szobában, de még az nap este visszamentem hozzád, mert rájöttem, hogy szerelmes vagyok beléd. – csókolt meg gyengéden. – És azóta már 7 éve, hogy csak téged szeretlek!

- És akkor Niall, hogy került az álmomba? – értetlenkedtem még mindig, de most már sokkal tisztábban láttam az egész történetet.

- Tegnap előtt mutattalak be neki és igen furcsállom, hogy már vele álmodsz. – fintorodott el egy pillanatra.

- Hm! – tényleg. Igaza van. Csak egy álom volt…

- Oááá! Oááá! Oááá! – megrezzentem a hang hallatán.

- Nyugi April! – kelt fel az ágyból Nathan. – Ugye a gyerekeinkre még emlékszel? – sétált oda a két kiságyhoz.

- Gyerekek. – ismételtem meg.

- Tudod… Ikrek… Cleo és Maya. 

THE END

25. Szabad-e hinni

Sziasztok!:) 

Meghoztam az utolsó részt és már csak az epilógus van hátra, amit a napokban felfogok tenni.

Remélem tetszeni fog ez a rész is.:)

Legyetek szivesek pár kommentet magatok után hagyni.

Puszi:)

,,Én még mindig szeretlek, akár hiszed, akár nem."

- Elnézést a zavarásért Ms. Sandfrd, de van nálunk egy fiatal férfi őrizetben, aki szeretne magával beszélni. – szólt bele a rendőrség.

- Mégis ki az a fiatal férfi? – kérdeztem meglepődve.

- Nathan Sykes a neve és magával akar beszélni. – Nathan? Atyám! Így is elég rosszra sikerült az estém, de hogy most még ő is beszélni szeretne velem… Rémálom.

- April! April! – került oda a telefonhoz. – Nathan vagyok, kérlek, ne tedd le! – hangján lehetett hallani, hogy teljesen meg van rémülve. Talán egy kicsit meg is sajnáltam.

- Mondd mit akarsz! – flegmáztam vele.

- Hong Kong-ba elfogtak a repülőtéren drogcsempészetért, de most már London-ban vagyok, mert átadtak az angliai rendőrségnek. – hadarta el gyorsan

- Drogot akartál fel vinni a repülőtérre? – kérdeztem meglepődve.

- Hát nem érted? Nem én voltam! Azt se tudom, hogy került a bőröndömbe a fű… - hallgatott el egy pillanatra. – Segítened kell! Holnap be tudnál jönni a kapitányságra? – nem tudom, hogy miért, de megsajnáltam, így beadtam a derekamat.

- Hányra? – kérdeztem egy nagy sóhaj keretében.

Az este hátra levő részében Niall nem igazán foglalkozott velem, így elkezdtem unatkozni. Egy kisebb csoporttal társalgott, mikor odamentem hozzá, hogy elköszönjek, mert már haza akartam menni.

- April! Nem mehetsz pont most el. – suttogott, de így is ki lehetett érezni a hangjából az erőteljes határozottságot.

- És mért nem mehetek haza? – akadtam ki. – Attól, hogy még az álbarátnőd vagyok, de nem te mondod meg, hogy mit csináljak. Most pedig haza megyek akár tetszik, akár nem. Elindultam, de megfogta a csuklómat és visszarántott.

- Ha kisétálsz azon az ajtón, akkor mindenek vége. – mutatott a kijárat fele. – Se gyönyörű estélyik, se sminkes, se bál, se népszerűség, se semmi.

 -Tudod mit? Nincs is szükségem ezekre. – kirántottam karomat a kezei közül és emelt fővel távoztam.

Másnap nagy nehezen keltem ki az ágyból. Fáradt voltam. Lassú léptekkel mentem le a konyhába, ahol a minden napi kávémat megittam. Általában az ital elfogyasztásával jobban érzem magam, kipihenten, de most nem így volt. Az asztalon támasztottam a fejemet és a kávét szürcsölgettem. Sose voltam még ilyen lehangolt egyik reggel se. Egy kis idő elteltével rájöttem, hogy semmi életkedvem sincsen. Főleg ahhoz nincs kedvem, hogy meglátogassam Nathan-t a börtönben. Felbattyogtam az emeletre, ahol készülődni kezdtem. Meleg ruhát vettem fel, mert kint farkas ordító hideg van. Taxit hívtam és már pillanatokon belül a börtön kapuinál álltam. Fura érzések kavarogtak bennem. A szívem a torkomban dobogott, annyira izgultam, de egyben fel is tudtam volna robbanni, hogy találkoznom kell vele azok után, amit művelt velem.

Beérve az előtértbe rögtön leszólított egy egyenruhás ember, aki tudni akarta, hogy kihez jöttem látogatóba. Leültetett egy asztalhoz és mondta, hogy várjak. Pár perccel később kivezették Nathan-t. Felálltam, hogy üdvözöljem, de ő köszönés helyett megölelt. Abban a pillanatban elfeledkeztem minden múltban történt dologról és együtt érzően visszaöleltem.

- Köszönöm, hogy eljöttél. Sok jelent ez nekem. – ültünk le a székre.

Elmesélte, hogy milyen szörnyű napokat élt át, hogy mennyire megijedt, mikor elfogták a repülőtéren és nem tudja, hogy mi tévő legyen. ,,Nem tudom mi tévő legyek.” Erre a mondatára kicsit kiakadtam.

- Várj, nem azért hívtál, hogy segítsek kijönni a börtönből? – kérdeztem.

- Nem tudsz! – hajtotta le szomorúan a fejét. – Nem tudok senkit se meggyőzni az ártatlanságomról. Itt fogok megöregedni… Azért akartam, hogy be gyere, mert hiányoztál és te talán hiszel nekem, hogy nem én tettem a drogot a táskámba.

- Akkor csak is azért hívtál be, mert látni akartál? – lepődtem meg.

- Igazából igen. April! – tette rá kezét az enyémre. – Akár hiszed, akár nem. De én még mindig szeretlek, és nem tudok elégszer bocsánatot kérni, hogy ezen túl is minden rendben legyen köztünk.

- Tudod jól, hogy én is szeretlek, de... – húztam el a kezemet…

Nem tudom mennyi ideig beszélgettünk, amikor megjelent egy őr mellettünk.

- Elnézést, hogy megzavarom a kis csevejüket, de fontos mondanivalóm van. Mr. Sykes elnézést kérünk magától! – fordult Nathan-höz. – Új lenyomat mintát vettünk a zacskóról, amiben a drog volt és nem találtuk meg az ön lenyomatát, ezért néhány hivatalos papír elkészítése után szabadon távozhat a börtönből.

- Ez tényleg igaz? – hirtelen kivirult Nathan arca.

- Ugyan kérem! Még is mit hitt Mr. Skyes? – nevetett fel gúnyosan a rendőr. – Mr. Horan-nak dolgozok és mindent megtesz azért, hogy ön itt rohadjon meg a cellában és én teljesítem az úrnak minden parancsát… - Niall??? Hogy tehetett ilyet? – Muhahahaha….

24. Titkos egyezség

April szemszöge:

Fogalmam sincsen, hogy mikor aludtam ilyen jól, mint ma este. Egyszer se ébredtem fel az éjszaka folyamán. Nyújtózkodtam egy nagyot a kényelmes ágyban és lassan kinyitottam a szemeimet. Meglepődve néztem körbe a szobába. Pár percig eltartott mire rájöttem, hogy ez nem is az én szobám. Akkor meg kié? Még jobban szemügyre vettem a szobát, mikor rádöbbentem, hogy én itt már egyszer jártam. Niall szobája. Istenem, de jó volt a tegnapi nap. Annyira aranyos volt tőle, hogy elvitt egy wellness napra. Egy kis lustálkodás után felkeltem az ágyból és magamra vettem a tegnapi ruháimat. A nappali felé vettem az irányt, mert onnét szűrődött ki Niall hangja. Az ő hangja mellett egy másikra is figyelmes lettem. Egy lányéra. Nagyon ismerős volt a csengése. Eltűnődtem pár perce mire rájöttem, hogy Perrie is itt van. De vajon mit keres itt? Elbújtam a fal mögé, ahol mindent tisztán hallottam.

                - Ismerem April-t, tudom, hogy nem fog bele menni ebbe a kis játékba. – szólalt meg Perrie, majd folytatta. – Csak is azért volt veled ennyit a napokban, hogy egy kicsit vigasztalódjon. Nem érez irántad semmit. Nem fogja hagyni, hogy ezt csináljad vele.

                - Kérlek Perrie! Meg kell győznünk valahogyan! Így is a sajtó nagyon rám van szállva. Ha nem találok napokon belül egy barátnőt, ízekre fog szedni a bulvár és ezt soha sem fogom lemosni magamról. – barátnő? Sajtó? Fogalmam sincs, miről beszélnek és mért kell engem is belekeverni?

                - Figyelj Niall! Nem akarok ebbe még jobban belekeveredni. Úgyis itt van April, hamarosan felébred, beszéld meg vele, ha belemegy, akkor minden rendbe jön, ha nem…az ellen pedig nem tudok mit csinálni. – na, jó! Most lett ebből elegem.

                - Mi folyik itt? – Elő bukkantam a fal mögül és oda mentem hozzájuk.

                - Mennyit hallottál? – kérdezte meglepetten Niall.

                - Csak annyit, hogy valamibe bele akartok keverni és Perrie szerint nem fog összejönni… Szóval? Hadd halljam! Mit akartok… Akarsz tőlem Niall? – léptem elébe.

                - Ez bonyolult… - ült le.

                Elmesélte, hogy a bulvár mostanság olyanokat terjeszt róla, hogy homoszexuális, mert már nagyon rég volt barátnője. Ezt azzal a kifogással indokolta, hogy az igazira vár. Be szeretné szüntetni a pletykákat, ezért arra gondolt, hogy lehetnék én az álbarátnője, aki eljár vele díjátadásokra, interjúkra és még sok helyre, ahol be tud mutatni mindenkinek.

                - Szóval? – kérdezte magyarázkodása után. – Lennél az álbarátnőm? Fizetek is érte, ha kell.

                Elgondolkodtam. Nem akarom kihasználni Niall-t, és azt se akarom, hogy ő használjon ki. De ha jól belegondolok, vajon milyen lehet egy világsztár barátnőjének lenni? A nagy felhajtás, paparazzik mindenütt. Ááá! Ez nekem túl sok lenne. Nem akarok ilyen életet. De hisz’ barátok vagyunk és segítünk a másiknak. A napokban nagyon sok támaszt nyújtott nekem Niall és ezt csak így tudom neki viszonozni, ha eljátszom a barátnőjét. Ki tudja? A végén lehet, hogy annyira összeszokunk majd, hogy több lesz köztünk, mint barátság.

                - Benne vagyok! Leszek az álbarátnőd. – adtam be a derekamat.

                Niall hirtelen felpattant az ülőgarnitúráról, oda jött hozzám és szorosan átölelt, miközben egyfolytában ezt hajtogatta: ,,Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!”

                - Két nap múlva lesz egy karácsonyi buli. – lépett egy kicsit hátra. – Szexisen kellene jönnöd, de még se kellene úgy kinézned, mint egy khm... – próbálta finoman kifejezni magát.

                Pár nap múlva…

                Niall felbérelt egy stylistot, fodrászt és sminkest, hogy „előkészítsenek” a partira. Piros, egyszerű egyberuhát kaptam, aminek a szoknyára majdnem a térdemig ér. Se fodros nem volt, secsipkés. Egy átlagos partira egy átlagos ruha. Egyszerűen imádom. A hajamat kivasalták, a szemhéjamat tussal kihúzták, mű szempillát is kaptam, a szemhéjamon nem volt festék, csak egy erős vörös rúzs a számon.

                Este, Niall értem jött egy sofőr kíséretében, majd mentünk a buliba. Belépve az ajtón miden szempár ránk szegeződött, ahogy kéz a kézben vonultunk be a tágas teremben. A vakuk villantak körülöttünk és a riporterek is kérdezősködtek. Ha nem lett volna ott pár biztonsági őr, biztos, hogy feldöntöttek volna minket a kíváncsiskodó emberek. A pincérek pezsgőket kínáltak fel tálcákon. El akartam venni egy pohárral, de Niall akaratosan maga után húzott, hogy bemutasson pár fontos embernek… Pár óra után már a jól begyakorolt szöveget mondtam minden ismeretlennek, akiknek bemutatott a kísérőm: ,,Örülök, hogy találkoztunk. April Sandford vagyok, Niall barátnője.”

                Már elég későre járhatott mikor megszólalt a telefonom. Valaki hívott. Ismeretlen szám volt kiírva, így illedelmesen bemutatkoztam az illetőnek.

                -Elnézést a zavarásért Ms. Sandford, de van nálunk egy fiatal férfi őrizetben, aki szeretne magával beszélni. – szólt bele a rendőrség.

23. Angyal a vállamon

,,Jó napot kívánok! … Rendőrség? … Szeretnék bejelentést tenni… Hogy mi a nevem? Az most nem fontos. … Tudtomra jutott, hogy a Hong Kong-i repülőtéren egy fiatal férfi drogot akar felcsempészni a londoni repülőre.”

Nathan szemszöge:

- Mégis mi ez az egész biztos urak?

- Kérem uram, hallgasson el. Mindent időben meg fog tudni, de most ne szegüljön ellen a törvénynek és jöjjön velem.

A rendőrök elvették a bőröndjeimet, megfogták a karomat és vonszolni kezdtek maguk után. Tudtam, hogy ha balhét rendezek, akkor még nagyobb bajba keveredek, habár nem igazán értem, hogy most ez mire szükséges, amikor semmit sem csináltam. Egy kis terembe mentünk be, ahol egy nagy asztal és egy-egy szék volt a két szélén elhelyezve. Kényszerítésből leültem a székre, az egyik rendőr ott maradt mellettem, míg a másik velem szemben foglalt helyet.

- Mr. Sykes, ugye? – a nagy testű ember kérdésére csak bólintottam. – Szóval… egy névtelen bejelentés érkezett, mi szerint drog akart felcsempészni a repülőgépre.

- Drogok? – adtam hangot a meglepődöttségemnek.

- Jelen pillanatban az embereink átkutatják a bőröndjeit és ha drogot találnak, akkor nagyon nagy bajban van, de ha most bevallja az igazat, akkor enyhíthetünk a büntetésén.

- Nézzék biztos urak! Halványlila gőzöm sincsen, hogy miről beszélnek, én semmiféle dro… - beszédem közben benyitott egy másik rendőr és az asztalra tett egy nagy csomag kábítószert, miközben valamit faggatom fülébe súgott.

- Mr. Sykes, most már kézzel fogható bizonyítékunk van Ön ellen. Szeretne még valamit mondani vagy kísérhetjük a cellájában?

- Szeretnék telefonálni és ügyvédet fogadni.

…

Niall szemszöge:

Az elmúlt napok történései nagyon megviselték April-t, ezért úgy gondoltam, hogy kikapcsolódás ként elviszem egy wellness napra. Szaunáztunk, masszázson is voltunk, sőt még iszappakolást is kipróbáltuk. Kellemes éreztem magam, ahogy April is. A nap végére nem hogy feltöltődtünk sok energiával, inkább elfáradtunk…

A kocsiban April nagyon hallgatag volt. Kényelmesen elhelyezkedett az ülésben és a sötét tájat nézte. Egy idő után hallottam, hogy egyre egyenletesebben lélegzik. Azon töprengtem, hogy vajon tisztában van-e azzal, milyen nagy bizalomról tanúskodik, hogy itt elaludt mellette. Hirtelen elhatározással bekanyarodtam egy mellékutcában és az ellentétes irányban folytattam utamat, míg el nem értem a saját házam pincegarázsát.

April nem ébredt fel, mikor leállt a motor. Egy darabig elgondolkodva méregettem a mellettem alvó csodás teremtést. Csendben kiszálltam, a kocsi ajtaját igyekeztem halkan becsukni, aztán átmentem a másik oldalra April-hez, hogy kiszedjem az autóból. Morgott egyet álmában, de megkönnyebbülésemre nem ébredt fel. Feje a vállamon nyugodott. Éreztem a nyakamon meleg leheletét, amitől kirázott a hideg, de egyben nagyon izgató is volt. Beérve a szobámba letettem a hideg lepedőre.

- Niall! – mormolta álomittasan. – Nem akarok ebben a ruhában aludni.

- Engedd el magad! Segítek vetkőzni.

- Nem kell!

- Dehogyis nem!

Leültem mellé az ágyra és óvatosan felültettem. Megint megéreztem fejét a vállamon és a vágy ismét lecsapott rám.

- Nem vagyok fáradt! – ellenkezett érőtlenül.

Lágyan megsimogattam a haját és kibújtattam a pólójából. Örültem, hogy a sötétben nem láthatom a testét. Igyekeztem olyan személytelenül hozzáérni, ahogy csak tudtam. Mikor már csak egy parányi tanga és melltartó volt rajta, lefektettem és gondosan betakargattam. Nagyon szívesen odabújtam volna mellé, de már így is túl messzire mentem. Vajon mit fog szólni reggel, ha felébred?